zoso,ne képzeld hogy bölcs vagy
napjaim telnek,megállíthatatlanul...legyen nyoma
08-03-10 2008. márc. 10. 17:41
Most, hogy így túl vagyunk a szociális népszavazás okozta bolondérián nem árt újra két lábbal a földön állni. Őszintén mondom,hogy nagyon kiváncsi leszek mi sül ki ebből a helyzetből, lesz-e végre párbeszéd a pártok között, lesz-e olyan amiben megállapodásra tudnak jutni, vagy megint mindent ránk a szegény polgárokra hárítanak, és tőlünk várják majd cselekedeteik igazolását. Én például azt mondom lépjünk már valamerre, mert kicsit már unalmas ez a sok huzavona. Én pl ha kibekkelem ezt a hetet,mondjuk úgy csütörtökig, akkor végre haza megyek, és otthon is maradok egy darabig. Most már nagyon vágyom rá. Végre egy kis hazai. Szóval arccal előre!

írta: crunge
08-03-06 2008. márc. 6. 19:12
És még a fogam is nő, vagy fáj, vagy tudom is én milyenek ezek......


írta: crunge
08-03-06 2008. márc. 6. 15:30
Nem csoda, hogy megbetegedtem.....Na nem , azért nem nagyon csak szar a közérzetem, meg köhögés, néha egy kis libabőr. De meg is érdemlem, ilyen hétvége után...Volt 4nap amikor megint magával sodort az amit már k..va unok. És a legszörnyűbb az egészben, hogy rendre hihetetlenul jól érzem magam a buli közepette, alkoholt iszogatva, lányokat megismerve....Csak...van az a másnap, amikor elmúlik a csillogás, egyedül maradsz, nem szól már a zene, kínos csend honol, és bambán nézel magad elé, magányosan, néha megszégyenülve azt kívánva, hogy bárcsak menekülhetnél a következményektől a tegnapi emberektől, az egész tetves szituációtól. Hát igen...Az ember nem mindig ura cselekedeteinek. Azt hiszem fáradok. Legalábbis néha így érzem. Utálom, hogy számonkérnek minden szart az emberen, pedig igazából nekik is tetszik az ocsmány viselkedés, csak vagy túl sok a gátlás, vagy túlságosan számít nekik mások véleménye. Nekem jelenleg nem. A baj azzal van ha magam sem vagyok megelégedve a dolgaimmal. Ott van a komoly gond. Jó lenne pár napra elvonulni....De erre most nincs lehetőség.....Így hát további jó mulatást, jön a pénetek.........

írta: crunge
08-02-29 2008. febr. 29. 17:34
Ma úsztam egyet.Vagyis kettőt......Közben pár nyugdíjas gyanús módon méregetett, pedig figyeltem rájuk, de hát muszáj voltam valahogy kikerülni őket, mert ugye -2vel haladtak a gyors pályán. Lehet jobb lett volna ha átgázolok rajtuk? Egyébként a mai nap legnagyobb tanulsága az, hogy mint Btől megtudtam vannak ám gumikecskék és létezik olyan eszköz is,h vibrocsákány. Nagyon tetszik ez a 2szó!:):):)Elképzelem ahogy gumikecskék egy vibrocsákánnyal tesznek rendet Budapest utcáin. Azt hiszem lenne nagy rettegés.:)

írta: crunge
08-02-21 2008. febr. 21. 19:37
Ma teljesen váratlanul megjelent kedvenc főbérlőm..Csak úgy...Hanyagul bejátszotta magát a kis világomba. Ez a pofátlanság!! Még jó, hogy elpakoltam az üvegeket, meg hogy nem valami kompromitáló helyzetben találtunk egymásra......Csak azt nem értem miért nem lehet szólni, hogy jövök vagy valami..Nem ez lenne a normális?? De bizony!! Remélem nem marad sokáig..Jó fej tud lenni, csak annyira azért mégse...

írta: crunge
08-02-17 2008. febr. 17. 20:48
Érdekes dolog ez a blog..Miért is jó írni ide? Ki tudja, én leginkább leszarom az egészet, ez is csak egy felkapott trendi(de jó szó) dolog, majd elmúlik....programnak nem rossz, no meg ha épp nincs más dolgom elszórakozik vele az ember..Egyesek azonban vér komolyan veszik.Hm.:):) De szép is az élet. Vannak olyan bejegyzések amiből ha ismered az illetőt lehet tudni mi van, de mégse ossza ám megfele másokkal, inkább amolyan titokban tartom üzemmódban tulajdonképpen elmondja mindenkinek. Asszem rákapok a blog olvasásra és tanulmányt írok....:):)

írta: crunge
08-02-14 2008. febr. 14. 15:10

Komolyan mondom ma aztán semmi nem akar tervszerűen történni. Kiírták, hogy matricát kaphatunk 9-15hig. Erre 14:00kor sehol senki. Még jó, hogy bejöttem.....A könyvtárban kérek egy kottát, erre a könyvtáros megkérdezi: " Mi is az a szonáta tulajdonképpen"?AHHHHH!Bazze, ez egy zeneművészeti intézmény könyvtára, márha eddig jó helyre jártam......Az első élmény B. blogjában Bibó Igazgató Úr bemutatkozása volt. Azt hiszem érdemes volt felkelnem!!Köszönet mindenért!!!

Viszont nem elég mindez, még ezt a gagyi, értelmetlen szirupos Valentin szarságot is el kell viselnem ami +kell hogy mondjam igen nehezemre esik. Micsoda kreténség ez!! Mindenhol ez az Amerikai vígjáték hangulat, Hugy Granttel az élen. Beszarás, mennyire földtől elrugaszkodott hazug és külsőséges egy alkalom ez. Már ha a viccen kívül lehet vminek is nevezni. Nem baj még 8 és fél óra és VÉGE! De szép is lesz az a péntek........ 



írta: crunge
08-02-12 2008. febr. 12. 11:50
Az elmúlt 3napban jó útra tértem. A Nap süt, én meg örülök neki, és teszem a dolgom. Jó érzés. Olyan fura tavaszi, amilyennek illata van. Nem beszélgetek, most nincs kedvem senkihez, ez az én időm, magamra kell,hogy figyeljek. Öröm, hogy csendben lehetek, háttérben,semmi hangoskodás. Pánik szerűen tört rám a nyugi. Így marad. Ezen a héten így kell, hogy maradjon, +kell húznom magam, töltődnöm kell....Most meg órára mennem. De nem baj, nem szólok, tavasz illat, öröm.

írta: crunge
08-02-10 2008. febr. 10. 16:00

Hát igen-igen  megszületett az én kedvenc unokaöcsém Bendegúz! Nagyon jó gyerek,okos és persze szép is.:) Már most több esze van mint Magyarország vezető személyiségeinek...:):)

Azért azt kell, hogy mondjam elég furcsa, vagy nem is furcsa inkább szokatlan ez az új helyzet . Hirtelen csak úgy anya lett a nővéremből, szinte észre sem vettem és már férjhez ment, gyereket szült. Hiába az idő egyre gyorsabban megy, mondhatni száguld. A múlt hetem nekem is elég lehengerlőre sikerült, annyira h tegnap már lépni is nehezen tudtam a fáradtságtól. Sógorom aggodó tekinteteket vetett rám a Lidlben közös vásárláskor miközben képes voltam a kocsira támaszkodva bambán nézni percekig a semmit. Egy cél lebegett a szemem előtt. Illetve kettő. Végre beledögleni a jó kis kádamba, majd kicsit később az ágyamba. Minden tervszerűen alakult, és nyálcsorgatva sikerült végre 9órát egyvégtében aludni. Persze ez nem azt jelenti, hogy megoldódott a fáradtság kérdése. Ma is újabb 9óra vár rám, úgy sejtem...:):)Pár napig biztos hasonlóan kell cselekedni,h vissza térjen az erő. Jó kis Debreceni nyitó buli. :):) Nincs is szebb mint egyetemre járni................és még milyen hosszú ez a félév!!! Az egész múlt héten kezdődött. Megszületett a gyerök, hát azt +kell ünnepelni. Egy egész hétig menta dolog csüt, péntek volt igazán rock, 2óra alvás után, kocsiba, Debrecen-Budapest. Kaja. Majd Debrecen-Tata.Pia, Kaja, Örömködés.3óra alvás.Tata-Budapest.Müpa,vásárlás, végre alvás, 9óra.Vasárnap reggel6.Budapest Sződliget.Feladat, orgona , munka. Szép dolog az utazás és pörgés és szeretem is ,de ez már azért sok a jóból.



írta: crunge
08-02-01 2008. febr. 1. 9:27
Kicsit problémás az életem, így állandó gép használat nélkül......Az elmúlt időszakban rá kellett, hogy jöjjek milyen könnyen változhat egy szitu homlok egyenest az ellenkezőjére. Ami elsőre kedvesnek és ártatlannak tűnik, az a következőkben egy száguldó gyorsvonat(nem ilyen sztrájkolós) a szebbik felemen. Vagy ugyanez fordítva. Ebből kifolyólag egyik pillanatról a másikra heveny idegrángást kap az ember. És mi az, h előre be nem jelentett sztrájk? Most tudnék csk igazán megkínozni egy két mávost,  zárt peronon ellenőrt. Csak úgy visítana.. Mindenki drukkoljon a nővéremnek, ha minden jól megy akkor ezekben a pillanatokban hozza világra első szülött fiát!! HAJRÁ,HAJRÁ!!!!!! Ez se megy bonyodalom nélkül, de erről most semmit, inkább drukkolok mint állat. Hu....

írta: crunge
08-01-21 2008. jan. 21. 19:27

Ez a mai nap elég kellemes volt , ugyh holnap is emigyen folytatom majd. Nincs is jobb mint a biztonságos otthon melegében gyakorolni csinálni azt amit szeretek, és nem ülni füstös helyen nem hallgatni kretén egyének véleményét és még sorolhatnám mi pozitívuma tud lenni egy ilyen kis szülőknél töltött napban.  PL. van kaja, és nem kell vásárolni menni.:):)Holnap estig ez bizony így fog menni, tehát abszolút nyugodt vagyok meg minden. Ugyis tudom, hogy holnaptól megint jön a szokásos kis huszáros esti túra, azzal akinek épp velem van kedve menni vhova. A sor végtelen.....

B ár ahogy körül nézek kedves barátaim között, azt kell, hogy megállapítsam, h egész jó passzban vagyok hozzájuk képest. Csinálom a dolgom, nem törődöm semmivel, mondhatni szarok mindenkire. De jól is érzem magam.:) Most olyanom van, hogy nem gondolkozom olyan dolgon amit nem tudok megoldani most azonnal.Akarom, akarom!!!!!!!!

Az élet helyenként szép.Helyenként meg k..ra nem az..ugye. De én szeretem és  néha nem is tűnik olyan nehéznek. Ja és tavasz van....Legalább 2 napig!!!  



írta: crunge
08-01-17 2008. jan. 17. 11:58

Komolyra fordítva. Azért néha elgondolkozom azon, hogy  mi is lesz velem a jövőben. Alapvetően optimistán látom a jövőmet, másképp bele is őrülhetne az ember. szerintem....mert hogy mik is a tények.. A tények elég kijózanítóan tudnak hatni, elég ha csak körül néz az ember szeretett szakmájában ami nem tartozik az úgynevezett trendi szakmák közé, mert valahogy másra vágyom mint egy szaros multi éjjel-nappali csicskája lenni, és szeretnék némi szellemi megerőltetést, és kreativitást gyakorolni, nem pedig mint egy betanított majom ülni 20ad magammal egy neonnal teli irodában. Szép új világ! Ugye...meg ugye itt vannak a térfigyelők, meg a mobil lehallgatások,úgyh néha nem árt beszólni valami vicceset, vagy mondjuk a Népszínház utca sarkán csapkodni a csupasz segged, h valahogy kifejezdd nem tetszésedett. Mert hogy engem nemhogy megnyugtatna, hanem inkább nyugtalanít ez a megfigyelősdi. Talán a múlt héten láttam megint a Tanút. Amellett, hogy nagyon jó filmnek tartom, a szomorú az, h szerintem ezek a poénok ma is ugyanúgy érvényesek és tragikomikusak hiába van ez a fene jó szabadság Euban, meg az amcsiknál.

Szeretett demokráciánkban a bőrt is lenyúzzák az emberről, már ami a magam fajtát illeti. Na ennyit a kis esszéről.....:):)  Egyébként is! Ma többen is végeznek a vizsgákkal, ugyh nem lesz unatkozás azt hiszem.:):)

írta: crunge
08-01-17 2008. jan. 17. 11:56
Tippelhetsz.....:):) Szopogasd!F...kalap!!:)

írta: crunge
08-01-11 2008. jan. 11. 18:32
Vége, vége,vége!!!!!!:))))Levizsgáztam!!!:)És most azt hiszem ad valamit ez az érzés....

írta: crunge
Régebbiek | Végére »